Hírek
9,2 milliótól lehet a miénk az elektromos Hyundai Kona

Alig több mint három hónappal később pedig végre a magyar importőr is felfedte, hogy mennyiért juthatunk majd hozzá hazánkban a piac egyik legvagányabb és legfejlettebb elektromos modelljéhez. A listaárak elsőre ijesztőnek tűnhetnek, de nem szabad megfeledkezni a 1,5 millió forintos állami támogatásról sem.

A Kona Electric kétféle változatban mutatkozott be: 39 kWh-s akkumulátorral szerelt kivitel 135 lóerővel és 300 kilométeres hatótávval kecsegtet, míg a 64 kWh-s verzió 204 tagú ménest és 470 kilométert ígér egyetlen feltöltéssel. Ezek a hatótáv-adatok ráadásul már az új, jóval szigorúbb, és a valósághoz közelebb álló WLTP szabvány szerint lettek megállapítva, így ha valós körülmények között valamivel kevesebbel is számolhatunk, közel sem lesznek majd akkora eltérések, mint a korábbi NEDC alapján megadott értékek esetén. Ezt például jól mutatja az is, hogy a Nissan Leaf esetében a WLTP által megadott vegyes hatótáv 270 km, és a menetpróbán Vajda kolléga azt tapasztalta, hogy 250 km komolyabb erőlködés nélkül kiautózható a négykerekűből ? ez pedig bíztató a Hyundaira nézve.

 

Természetesen mind a két változat elérhető lesz hazánkban: a kisebbik akkuval szerelt verzió 10,7, a nagyobbikkal rendelkező kivitel pedig 12,3 milliós listaárral rendelkezik. Az állami támogatásnak köszönhetően azonban a valóságban 9,2 és 10,7 millióról beszélhetünk, ami már jóval barátságosabb. Ezért az árért pedig már minden fontos extrát megkapunk, kezdve a LED-es fényszóróktól, az első ülésfűtésen, a navigáción, a tolatókamerán, a fűthető kormányon és a sávtartón át egészen a kulcsnélküli rendszerig. Egyedül a metálfény 145 ezer forintos ára az, amiért sokan húzni fogják a fogukat ? ez azért beleférhetett volna a felszereltségbe.

Van azonban egy még magasabb felszereltségi szint, ám ezt csak a 64 kWh-s változathoz kínálja a Hyundai, méghozzá plusz 900 ezer forintért. Ebben már head-up kijelző, bőr/szövet ülések, holttérfigyelő, fényre sötétedő belső tükrök és távolságtartó tempomat is van ? sokat kapunk tehát a pénzünkért, de mi nem biztos, hogy kifizetnénk ezt a felárat, hiszen már alapból is nagyon jól felszerelt a Kona Electric. A legdrágább verzió tehát 11,84 millió forint az állami támogatással együtt, ami még mindig egészen jó árnak számít az autó képességeit figyelembe véve ? legalábbis az elektromos autók piacán.

 

A Kona Electric ezzel egyébként 200 ezer forinttal olcsóbban indul, mint a legsikeresebb elektromos modellnek mondható Nissan Leaf, ráadásul alapból jobb felszereltséget is kínál, és bár teljesítménye 15 lóerővel kisebb, hatótávolsága gyakorlatilag megegyezik a japán versenyzőével, és vagányabb, crossoveres megjelenése bizonyára sokaknak imponál majd.

A 64 kWh-s verzió pedig egyelőre egyedülállónak mondható a magyar piacon, ráadásul 10,8 milliós ára nem is tűnik megfizethetetlennek. Főleg úgy, hogy jó eséllyel a valóságban is kiautózható belőle 350-400 km, ami szintén páratlan jelenleg, és akkor a 204 lóerős teljesítményről még nem is beszéltünk ? később persze jön a Leaf nagyobb akkumulátorral szerelt változata is, ám az könnyen lehet, hogy még drágább lesz. Ami még a Hyundainál is olcsóbb lehet majd, az az azonos műszaki megoldásokat használó elektromos Kia Niro, amennyiben hazánkba is megérkezik.



Forrás: www.autopult.hu
címkék:
kona
További hírek
Szervizajánlatok gyártásban
nem lévő modellekre
Így Önnek már nem kell lemondania a Hyundai Márkaszervizek szakértelméről, a gyári minőségről, a legmodernebb eszközökről, műszerekről, és még a pénztárcáját is megkíméli.
  • Már 2 990 Ft-tól
Hírlevélre feliratkozás
Amennyiben hozzájárul, hogy a későbbiekben információkat küldjünk Önnek akcióinkról, újdonságainkról, kérjük adja meg email címét.
Hyundai Gablini morzsái
style: innovo © Hyundai Gablini 2010